En

Folytatódik és kiterjed az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. közös prevenciós programja

2016. szeptember 22. 9:00

A Játék határokkal projekt tapasztalata szerint a legtöbb gyerek nem látja a szerencsejáték-függőség tényleges veszélyeit.

A szerencsejáték-függőség elleni küzdelem jegyében tartott szakmai napot az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. Orosházán szeptember 15-én, melyen a Játék Határokkal című közös projektünk több éves, a prevenció és a kezelés területén szerzett tapasztalatait osztottuk meg helyi szervezetekkel.
A 2012-ben indult program komplexen foglalkozik a szerencsejáték-függőség problémájával, ezért a prevenció mellett nagy hangsúlyt helyez az integrációra, azaz a kialakult függőség kezelésére is. Iskolai alkalmak mellett önsegítő csoportokat szervezünk és számos közösségi rendezvényen is megjelenünk figyelemfelhívó tevékenységgel. A program keretein belül a gyógyulni vágyó szerencsejáték-függők mellett hozzátartozóik számára is lehetőséget kínálunk a folyamatban való részvételre.

Bár a Játék Határokkal projekt a tervek szerint most fejeződött volna be, a mintegy 20 Békés megyei szakmai szervezet képviselőjének részvételével zajló rendezvényen mégis arról számolhattak be a szervezők, hogy lesz folytatás. A következő hónapokban az iskolák mellett a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkózásával és tehetséggondozásával foglalkozó Tanodák felé is nyitunk a szerencsejáték-függőség ellen küzdő prevenciós programmal. Újabb városokban is elérhetőek lesznek a szerencsejáték-függők és hozzátartozóik számára indított önsegítő csoportok, az iskolákban szervezendő élményfoglalkozások pedig újabb jövőbeli helyszínek bevonását készítik elő. A tevékenység folytatását módszertani kézikönyv is segíti majd.

A rendezvény megnyitóján Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere örömét fejezte ki aziránt, hogy városának fiataljait is felkészítik a szerencsejáték veszélyeire. Cselovszki Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. általános vezérigazgató-helyettese kiemelte:

„A Társaság számára nagy öröm, hogy  a Játék határokkal program 2012-es indítása óta évről évre egyre nagyobb ismertségre tett szert. A program most lezáródó szakaszában bővült a résztvevő kistérségek, települések köre, így ezáltal a közreműködő iskolák és diákok száma is. Tudatában vagyunk annak, hogy valós igény mutatkozik az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekre. A Szerencsejáték Zrt. felelősen gondolkodó vállalatként továbbra is erősíteni kívánja a Játék határokkal program törekvéseit: szeretnénk, ha a játék megmaradna egészséges medrében. A Játék határokkal program segítségével nemcsak a játékfüggőség veszélyeire hívjuk fel a fiatalok figyelmét, hanem alternatívát is mutatunk a közösségben megélt játék élményére."

Senkár Éva, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatóhelyettese a tevékenység fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy: „Egy olyan speciális programot hajt végre a szervezet, melyben megtalálható a prevenció, integráció és disszemináció. Az elmúlt négy éves időszakban a legnagyobb lépés a modellprogram kiterjesztése volt, mely által Debrecen után most már Szolnokon, Miskolcon, Orosházán, Olaszliszkán és Martfűn is folytatódhatott a projekt. A program sikerét és a munkatársak eredményes hozzáállását mutatja, hogy a munkatársak 700 gyermeket tudtak megszólítani és egy olyan problémáról nyílt alkalom beszélgetni velük, melynek sokan nem látják a tényleges veszélyeit.  A Segélyszervezet elkötelezett abban, hogy a programot továbbfolytassa, és még újabb helyszíneket vonjon be, melyben számít a Szerencsejáték Zrt. további partnerségére."

 

A szerencsejáték-függőség témakörét Prof. Demetrovics Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense A szerencsejáték-függőség és az egyéb viselkedési addikciók helye a függőségek között, míg Dr. Csorba Csilla pszichiáter, addiktológus szakorvos a „Bármikor bejöhet" – a Szerencsejáték függőség kialakulása, tünetei, lefolyása, a segítségnyújtás lehetőségei című előadásában  járta körül.  A Segélyszervezet munkatársai pedig az orosházi, illetve az országos szinten eddig elért eredményeket és tapasztalatokat mutatták be. A szakmai nap menetét több egyedi programelem színesítette. A rendezvénynek helyet adó művelődési ház előterében például ismét megtekinthetőek voltak a Játék határokkal program tavaszi rajzpályázatára beérkezett pályaművek, s levetítették azt az egyedi oktatófilmet is, mely egy szerencsejáték-függő életének igaz történetét mutatta be. A film tanulságait azután kerekasztal beszélgetés keretében vonták le a jelen lévő szakemberek.

Legfrissebb

En