Milyen kockázatai vannak termékeinknek a függőség kialakulása szempontjából?

Felelős játékszervezésünk a függőség megelőzésére is kiterjed, ezért folyamatosan vizsgáljuk játékaink kockázatosságát a Nemzetközi Felelős Játékszervezési Szövetség által kifejlesztett GAM-GaRD szoftver segítségével.

A GAM-GaRD tíz tulajdonság mentén elemzi, majd sorolja be a szerencsejátékokat - a közlekedési lámpa mintájára - három csoportba.  Az eredmények megerősítették, hogy a Szerencsejáték Zrt. által forgalmazott játékok nem tekinthetőek igazán kockázatosaknak, hiszen ezek szinte egyáltalán nem jelennek meg a szenvedélybetegség kialakulásában, valamint folyamatának felgyorsításában. A játékok többnyire zöld, azaz a nem veszélyes minősítést kapták, mindössze a Tippmix és Puttó játékok, valamint a kaparós sorsjegyek tartoznak a sárga, azaz alacsony veszélyességűek csoportjába. Piros, azaz a játékszenvedély kialakulását illetően veszélyesnek minősített terméket jelenleg nem forgalmazunk.

A játékfüggőség feltérképezésére irányuló kutatások során kiderült, hogy leginkább azok a játékok kockázatosak, amelyeknél a rendelkezésére álló idő nem szabadon választott, a tét nagyságáról a játékos szabadon dönthet, valamint azok, amelyeknél a játék azonnal újrakezdhető. Társaságunk önkorlátozó rendszer bevezetésével védi az interneten keresztül játszó játékosait a túlzásba vitt szerencsejáték veszélyeitől. Alkalmazásával a játékos előre beállíthatja, hogy mekkora összeget játszhat el az egyes játékokon, valamint a játékokat besoroló „közlekedési lámpa” is figyelmeztet a mértéktartásra.

További információt talál felelős játékszervezéssel és játékfüggőséggel foglalkozó tematikus oldalunkon: maradjonjatek.hu

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheted a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához. További információkat a cookie-k használatáról a „Részletek” gombra kattintva tudhat meg.

Részletek