A játék összeköt minket. A játék öröme, a játék élménye. Igaz ez a felnőttekre éppúgy, mint a gyermekekre.  A Szerencsejáték Zrt-nél kiemelt társadalmi felelősségvállalási programjaink keretében sokat teszünk azért, hogy pozitív irányba befolyásoljuk a fogyatékossággal élő gyermekekkel és felnőttekkel kapcsolatos általános szemléletet. Csak akkor érthetjük meg igazán a fogyatékossággal élő embertársaink helyzetét, ha megismerjük őket. Ez pedig leginkább befogadó, inkluzív közegben történhet meg, ezért fontos ennek a feltételeit már a gyerekkorban kialakítani.

A "Játék összeköt!" befogadó játszótérépítési program

 

„Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt”.  Az országos program mottója hűen tükrözi azon célunkat, hogy ezek a játszóterek a közösen megélt, önfeledt pillanatokkal biztosítsák ép- és fogyatékossággal élő gyermekek számára a játék örömét. Ezeken a közösségi tereken ugyanis nincs olyan, hogy ti, meg mi. Gyerekek és játékok vannak. A közös játék érzékenyítő hatása pedig elősegíti, hogy ezek a gyermekek később befogadóbb társadalmat alkossanak.

A fogyatékossággal élő emberek világszerte, még a magas jövedelmű országokban is egyértelműen a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok közé tartoznak, amely a velük egy háztartásban élő családtagokra is kiterjedhet. Az ő életüket, társadalmi és térbeli mobilitásukat, munkavállalásukat, szabadidős és rekreációs lehetőségeiket, valamint egészségi állapotukat is befolyásolja. Ezért is kiemelt fontosságú a fogyatékossággal élők integrációjának ügye. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy ma, az Európai Unió területén közel 80 millió fogyatékossággal élő személy él, hazánkban pedig a 14 év alatti fogyatékossággal élő gyermek száma megközelíti 23 ezret.  

 

Milyen egy inkluzív játszótér a gyakorlatban?

Egy befogadó (inkluzív) játszótéren olyan eszközök találhatók, melyek nagy része akadálymentesen is hozzáférhető, a felhasználók képességeinek széles spektrumára tervezett. Olyan élményeket kínál, illetve olyan feladatokra ösztönöz, melyek során a fogyatékossággal élő – 14 év alatti - gyermekek éppúgy megtalálják számukra a szórakoztató kihívást, mint ép társaik.

Milyen játékokat találnak itt a gyerekek?

  • akadálymentes várak, ahová rámpán és lépcsőn is fel lehet jutni
  • fejlesztő kuckók
  • emelt tálcás homokozó kombinációk
  • süllyesztett peremű körforgók
  • akadálymentes használatra is alkalmas mérleghinta és rugós játék
  • kerekesszékes hintaállvány

A kelet-közép-európai lottótársaságok közül elsőként indítottuk útjára az időszakosan megjelenő Nagykarácsony sorsjegyet 2017. november 3-án, melynek megjelenése kettős célt szolgál. A sorsjegyeken elhelyezett szemléletformálási üzeneteken keresztül segíti a fogyatékossággal élő magyar gyermekek társadalmi integrációját. A termék bevételének egy részéből pedig a befogadó játszótérépítési programot finanszírozzuk. A Szerencsejáték Zrt. 2021. októberében készített gyorspaneles online kutatása szerint (1000 fő): az összes megkérdezett 70%-a úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a Nagykarácsony sorsjegy megvásárlásával szívesen támogatná a fogyatékossággal élők ügyét.

Az év negyedik negyedévében – immáron közel 10 éve - kibocsátásra kerülő sorsjegy értékesítéséhez rendszeresen kapcsolódik egy több millió főt elérő szemléletformáló kampány is, amely elősegíti, hogy a „Játék összeköt!” program egyre ismertebbé váljon, és az elérni kívánt társadalmi hatás megvalósuljon.

 

A jó vállalati gyakorlat bemutatása és népszerűsítése érdekében - támogatásunkkal - az Egyetemes Tervezés és Információs Kutatóközpont (ETIKK) egy részletes szakmai tájékoztató kézikönyvet jelentetett meg az egyetemesen tervezett játszóterek telepítéséről és kialakításáról önkormányzatok és szervezetek számára.

 

 

 

 

 

Jószolgálati nagykövet

A "Játék összeköt!" Program 2022-től újabb szintet lépett, hiszen a világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, Drávucz Rita jószolgálati nagyköveteként csatlakozott a nemzeti lottótársaság azon küldetéséhez, hogy előmozdítsa a fogyatékossággal élők szélesebb körű integrációját. Az olimpikon kislányánál 2 éves korban diagnosztizálták Charcot-Marie-Tooth (CMT) betegséget, egy ritka, genetikai rendellenességet, amely miatt Flóra kerekesszékkel közlekedik. „Azért vállaltam, hogy a nemzeti lottótársaság jószolgálati nagykövete legyek, mert érintett szülőként ez a szívügyem. Fontosnak tartom, hogy felhívjuk a figyelmet az akadályokra, hogy átültessük az emberekbe az elfogadást, azt, hogy másoknak más igényeik vannak, és nyitottabbak legyünk a társadalom fogyatékossággal élő tagjaira” – nyilatkozta Drávucz Rita.

Jelenleg már 43 helyszínen várjuk az érintett családokat Budapesten és vidéken.

Együttműködő partnerek

A Mozgássérültek Budapesti Egyesületén belül működő Egyetemes Tervezés és Információs Kutatóközpont (ETIKK) az egyetemes tervezési és akadálymentesítési szakértelmével segíti munkánkat.

 

A befogadó játszótérépítési-program eddigi helyszínei

 

2026

 

2025

 

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheted a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához. További információkat a cookie-k használatáról a „Részletek” gombra kattintva tudhat meg.

Részletek